info@deutsches-kulturforum.hu

info@deutsches-kulturforum.hu

+36 30 223 5951

+36 30 223 5951

4032 Debrecen Egyetem tér 1.

4032 Debrecen Egyetem tér 1.

Kultúra

Programok és projektek

Feladatunk, hogy együttműködéseket és projekteket kezdeményezzünk, a kultúrához és tudományhoz kapcsolódó információkat közvetítsünk, koncertek és kiállítások által gazdagítsuk a város kulturális életét, valamint ápoljuk a német nyelvet.

Projektek

Botlatókövek Debrecenben

Debrecenben 2016-ig a város nyilvános terein nem emlékeztetett emlékmű arra, hogy a nácik közel 7,5 ezer embert hurcoltak el innen Auschwitz-Birkenauba és az ausztriai Strasshofba, s hogy a vészkorszaknak mintegy 4000 debreceni zsidó esett áldozatául. Magyarországon eddig 19 helységben, Budapesten és vidéken fektettek le botlatóköveket, 2016-ban további 5 város között Debrecen is belép a sorba.

Programok

Jazzkoncert

A budapesti Goethe Intézet és a Budapest Music Center nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy a kortárs zenészek projektjeit támogassa. 2013 vége óta tart a két szervezet közös koncertsorozata, mely a Goethe-Jazz nevet viseli, s melynek keretein belül tehetséges német és magyar művészek dolgoznak együtt. Mivel a Debreceni Német Kulturális Fórum a jövőben is a kultúraközvetítés fontos szereplője szeretne maradni a régióban, 2020-ban is szerveztünk egy jazzkoncertet a Jazzbarátok Köre együttműködésével, melyen a Das Kapital együttes (Martin Tingvall – zongora, Omar Rodriguez Calvo – nagybőgő, Jürgen Spiegel – dob) teremtett pompás hangulatot.

Programok

Goethe Mozi

A Goethe Mozi minden évben a PASCH-iskolákkal együttműködve kerül megrendezésre és a filmeket a Goethe Intézet módszertani osztályának szakmai támogatásával választjuk ki. Ezeknek a filmvetítéseknek a célközönsége a németül tanuló fiatalok, leginkább a 14-19 év közötti diákok. A filmekhez nyelvtanulást segítő anyagok állnak rendelkezésre, melyeket az érdeklődő iskolák ingyenesen használhatják fel. Ezekkel a tananyagokkal a diákok a filmvetítés előtt és után, nyelvi és tartalmi szempontból egyaránt feldolgozhatják az bemutatott filmeket.
Programok

Fordító workshop

A Debreceni Német Kulturális Fórum néhány éve hagyományosan fordítói műhelyfoglalkozásokat is szervez. Ennek az eseménynek a célcsoportját leginkább azok a germanisztika szakos egyetemi hallgatók jelentik, akik fordítástudományi órákon is részt vesznek, és a jövőben fordítóként vagy tolmácsként szeretnének tevékenykedni.
Programok

Tanártovábbképzés

Hogyan érhető el, hogy a fiatalok figyelmesen, koncentrálva dolgozzanak, és jól érezzék magukat? Miért éri meg tanulói projekteket szervezni a nyelvórán? Hogyan támogathatjuk a tanulókat abban, hogy a médiahasználat terén megszerzett készségeiket a nyelvtanulás során is alkalmazzák? Ha szívesen osztaná meg tapasztalatait ezzel és más kérdésekkel kapcsolatban, akkor szeretettel várjuk a továbbképzésünkön. Hatékony módszereket ismerhet meg és próbálhat ki, a foglalkozások során digitális eszközöket alkalmazhat, tananyagot készíthet és sokféle ötlettel gazdagodhat.
Programok

Kulturális nevelés

A kulturális nevelés keretein belül a Debreceni Német Kulturális Fórum változatos programokat és különféle tájékoztatókat szervezett, továbbá az érdeklődők számára bemutatta vizsga- és tanfolyamkínálatát.

Programok

Színház és teatralitás

A Debreceni Német Kulturális Fórum és a Debreceni Egyetem Germanisztikai Intézete minden évben színházi előadást szervez a nyelvtanulóknak, valamint a fiatalok részt vehetnek egy idegennyelvű bábszínházi előadáson.  
Programok

Sehenswert

A Debreceni Német Kulturális Fórum a budapesti Goethe Intézet segítségével évek óta megszervezi Sehehenswert filmfesztivált Debrecenben. Az ötnapos rendezvény nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy a kultúra szerelmesei megismerkedhessenek a legújabb osztrák, német és svájci filmekkel. A belépés minden évben díjtalan.
Programok

Deutsche Liga

Már pár éve Deutsche Liga labdarúgó verseny is hagyományaink részévé vált. A német IT Services Hugary, Schaeffler AG és Diehl Aircabin Hungary futballcsapatai mérhetik össze tudásukat, a meccseket német nyelvű játékvezetéssel rendezzük meg.